1990. július 31.

1985 tavasza volt, amikor egy piros Zsiguli megállt a kapunk előtt

Márvány Elli helyiként volt alapítótagja a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egyletnek, így már ott volt a Művészetek Völgye megszületésénél. Később Kapolcs polgármestere lett, létrehozta a Kék Abrosz mozgalmat és még egy kínai harci kacsája is volt.

Mi lehet a titka annak, hogy a Völgy pont itt lelt otthonra?

 

Mindig is azt vallottam, hogy Kapolcs azért kaphatta meg a lehetőséget, mert itt nyitottak voltak az emberek. Ez köszönhető a földrajzi elhelyezkedésnek, annak, hogy az Eger-patak mentén sok volt a malom, és azok idevonzották az idegeneket századokra visszamenőleg. Időbe telt mire megőrölték azt az egy-két szekér gabonájukat, annyi idő alatt már össze is lehetett barátkozni velük. Kapolcs mindig is befogadó falu volt.

 

Hogy képzeljük el Kapolcsot, amikor még nem volt Művészetek Völgye?

 

Azt kell mondjam, hogy mindig is pezsgő kulturális élet jellemezte a falut. Volt nekünk színjátszókörünk, voltak egyházi, és falusi ünnepek, sőt tánckörünk, melynek Kurdi Bözsi néni volt a vezetője, aki épp idén lesz 100 esztendős. Ez persze mindenféle rendezvénnyel is járt, ami eléggé összefogta a falu népét. Talán a 80-as években, amikor Monostorapátiba költöztették a tanácsot, akkor volt egy kis pangás.

 

Aztán mi történt?

 

1985 tavasza volt, amikor egy piros Zsiguli megállt a kapunk előtt. Kimentem megnézni, ki lehet az. Kiszállt a kocsiból egy fiatalember, hogy van-e eladó ház a faluban? Szerencséje volt, pont akkoriban üresedett meg egy nagyon szép kis parasztház. Mondtam neki, hogy esetleg megmutatom, ha úgy gondolja. Megnézték, megvették. Ez volt Kapolcs találkozása Márta Istvánnal. Aztán jött 1989, amikor is mindenki azt érezte, hogy na, miénk lesz a világ, és megnyílt a lehetőség, hogy civil szervezetek alakulhassanak. Ezzel párhuzamosan a falu patakja elapadt, a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet pedig megalakult. A kulturális szó azért került be, mert Márta Pista ragaszkodott hozzá, mert, hogy ő ahhoz ért. Tiltakoztunk a patak miatt, írtunk erre-arra, idementünk-odamentünk. Kapolcs nagyon szép helyen fekszik, de a Balatonhoz már nem tartozik, az iparvidékektől is messze van, a téeszt meg felszámolták. Egyszer csak azt vettük észre, hogy szinte nincs munkalehetőség. Aztán Márta Pista arra jutott, hogy itt valamiféle kulturális turizmust kellene kialakítani. Ebből az ötletből nőtt ki az első Kapolcsi Művészeti Napok. 92-től már Vigántpetend is bekapcsolódott, rá nem sokkal pedig Taliándörögd.

 

Nem volt sokkoló, hogy mennyi idegen jött látogatóban hirtelen?

 

Nem, sőt mindenki nagyon örült neki. Olyan lelkesen festettük például abban a 89-es évben a Faluház kerítését, meg szépítettük a falut, mert jön a fesztivál meg a pesti művészek, hogy csak na. Soha nem felejtem el, amikor megjelent az élete teljében lévő Nemcsák Károly, csitri lánytömegek kísérték, bárhova is ment. Életükben nem láttak még ilyen nagy embert, csak a tévében. Az első két év nagy durranása volt a Karnyóné, és a Pokoli disznótor c. előadás, ami nálunk, ebben a konyhában szerveződött. Mindennap itt volt a stábülés, Vayer Tamás volt a díszletes, és kezdtük összeszedni, hogy milyen berendezési tárgyak kellenek az előadáshoz. Színpadi kellék lett a mi nagy, meghasadt fateknőnk is. Szabó Janiéktól vitték a pulykát. Nagy össznépi összefogás volt az egész. A változástól egyáltalán nem féltünk.

 

Már az elején hozzád került a vendégek elszállásolásának dolga. Hogy esett rád a választás?

 

Már az első kulturális napokon is adtam ki szállást, igaz, akkor még nem kértünk érte pénzt. Örültünk, hogy jönnek. Aztán minél nagyobb lett az érdeklődés, elkerülhetetlenné vált, hogy a szállásolás szervezetté váljon. Ez rajtam maradt, mint kutyán a bolha, ahogy azt szokták mondani nálunk. A falu viccesen el is nevezett fektetős Nellinek. Szép feladat volt, nagyfokú empátia is kellett ahhoz, hogy a megfelelő vendégnek a megfelelő szállást találjuk meg. Például, hogy ez a valaki a Kis Pistinéhez lesz jó, mert összestimmelnek. Jött például Skaliczky László, a neves kézilabdaedző, őt persze, hogy az apáti iskolaigazgatóhoz „osztottam be”, aki nagy sportrajongó volt. Nagyon jó barátságba is kerültek egymással. Ahogy nőtt a fesztivál, úgy nőtt vele együtt ez a dolog is. Végül odáig fajult a dolog, hogy Tapolcától Veszprémig, Ajkától Gyulakesziig adtunk ki szállásokat.

 

Mi vitt rá arra, hogy elindulj a polgármesteri székért?

 

Ezt nagyon egyszerűen meg tudom válaszolni: a közösségért akartam tenni. Mindig is azt mondtam, hogy ha bármiféle helyi kezdeményezés van, vagy legyen az civil szervezet, ha nincs meg az az ember, aki a vállán viszi a történetet, akkor az szét fog hullani.

 

Hogy lehetett összeegyeztetni a polgármesterséget és az Egyletben való részvételt?

 

Tudtam, hogy a szállásadással a polgármesterség összeegyeztethetetlen, így azt át is adtam. A célom az volt, hogy Kapolcs még jobban tudjon profitálni a fesztiválból. A sors fintora, hogy épp abban az időben esett vissza a Völgy látogatottsága. Ugyanis ekkor volt Magyarországon a fesztiválbumm, hogy nyárra minden hétre jutott egy nagy zenei fesztivál országszerte. A látogatószám visszaesését megsínylette a falu is, hiszen akkor már erősen támaszkodott a helyiek éves bevétele arra. Az együttműködés ennek ellenére továbbra is jól működött a Fesztivál és a falu között. Volt a településnek, és a kapolcsiaknak is bevétele a fesztiválból.

 

A Völgy legendái közé tartozik, hogy volt egy kínai harci kacsád. Mi igaz ebből?

 

Az egyik pesti barátaink, akik a nyarat itt szokták tölteni elmentek a tapolcai piacra, ahol láttak valamilyen kiskacsákat. A gyerekek nyomására vettek is ötöt, csak hát a nyár végén a család hazatért a városba, és a harmadik emeletre mégsem vihettek magukkal kacsát. Akkor már csak egy kacsa élt, akit megörököltünk. Jó nagyra meg is nőtt, és mindenkit utált, kivéve Gyulát, a férjemet. Rendszeresen összeverekedett a németjuhászunkkal, de ha elindultam biciklivel, akkor rendszeres szokása volt, hogy jó 100 méteren keresztül kergetett. Nem győztem tekerni. Az udvarba nem engedett be senkit, aki megpróbált bejönni, azt megtámadta. Házőrzőnek kiváló volt. Mindenkinek azt mondtuk, hogy kínai harci kacsa. Aztán nem tudtuk elviselni tovább, hogy mindenkit molesztál, így végül a tepsiben végezte. Egyébkén pézsmakacsa a becsületes neve.

 

Visszanézve negyed évszázadot, szerinted mi volt a hozadéka ennek a 25 évnek?

 

Az, hogy idejön egy ekkora fesztivál egy ilyen kicsi faluba, és az, hogy ennyire széles skáláját vonultatja fel a művészeti ágaknak. Egy csomó olyan ember megismertünk, akiket nem ismertünk volna meg. Azt szoktam mondani, hogy ide jött a világ Kapolcsra. Kialakultak olyan barátságok, amik ide köthetőek. Soproniak debreceniekkel, lehet, hogy egész évben nem is beszéltek egymással, de mindketten tudták, hogy nyáron Kapolcson itt lesznek. Arra nagyon büszkék vagyunk, hogy részesei lehettünk minden fesztiválok öreganyjának. Amikor elindult a művészeti napok, akkor tudomásom szerint volt a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Szegedi Szabadtéri Játékok és mi. A Sziget is utánunk indult. Főleg az utóbbi 10 évben annyira elharapódzott a fesztiválozás, hogy már minden település meg akarja mutatni magát. Így persze, hogy az emberek is eloszlanak a különböző fesztiválokon. Ugyanazt a támogatási tortát, már két vagy háromfelé kell vágni, hanem legalább százfelé.

 

Kapolcs kihasználta a lehetőségeket, amit a Völgy jelent?

 

Azt mondom, hogy nem eléggé. Nem voltunk felkészülve, hogy ez ennyire kinövi magát, sodródtunk az eseményekkel. Talán az utóbbi években jutott el odáig a falu, hogy a nyári bevételt néhányan teljesen vissza tudják forgatni a fejlesztésekre. A Kék Abrosz mozgalom, melynek én voltam a szülőanyja is szépen beindult, de ennek az is kellett, hogy a jogszabályi feltételei meglegyenek a falusi vendéglátásnak. Egyre jobban belejövünk, hogy a háztájiban megtermelt élelmiszerekkel vendéglátó módján megetessük a vendégeket.

 

Melyik a kedvenc éved ebből a 25-ből?

 

Nem évet, hanem inkább időszakot mondanék. Ez pedig a preművészetekvölgye lenne, közvetlen az indulás előtti pár év. Fantasztikus embereket volt szerencsém megismerni, akikkel közösen létrehoztunk egy országosan unikális fesztivált. Egyáltalán nem éreztük, hogy minden kezdet nehéz. Igaz, mindig a kezdetekre emlékszünk szívesen, legyen az egy szerelem, vagy egy fesztivál, vagy akár egy fesztiválszerelem.

Szerző: 
Nuszbaum Tibor
Kategória: 
Sztori
Történetem ideje: 
1990. július 31.
Művészetek Völgye a Youtubeon Művészetek Völgye mobil alkalmazás Művészetek Völgye jegyvásárlás

További történetek

1995. július 24.
2010. augusztus 04.
2011. július 05.
2012. július 21.

Oldalak