2008. július 31.

Van ebben valami közvetlenség

"Robi, menj már oda, oldd meg!" - hangzott el sokszor a Művészetek Völgye stábjában a kérés. Vörös Róbert pedig ment és megoldotta. 'Civilben' színházi ember, dramaturg, ír és rendez. Az Alföldi Róbert által vezetett Nemzeti Színház oszlopos tagja volt. A Völgyben viszont magára vállalta a problémamegoldó ember szerepét.

Hogyan kerültél a Művészetek Völgyébe?

 

Pallagi Anikó hívott, kacéran nemet mondtam, kétszer is, hogy én nem tudok szervezni. Fiatalon az ember gőgös, művésznek gondoltam magamat, szervezés, hát az nem. Aztán amikor Anikó forgatta Bereményivel az Eldorádót, akkor az előkészítés közben láttam, hogyan rakja össze a gyártási és forgatási tervet. Ült a torontáli szőnyegen, pakolgatta ide-oda, mint egy puzzlét és akkor az nekem nagyon megtetszett. Rájöttem, hogy nem is olyan szörnyű dolog szervezni, ha azt érdekesen csinálják.

 

És akkor mondtad, hogy...

 

Nézzük meg, próbáljuk meg. A fesztivál előtti hét csak arról szólt, hogy Anikóval dolgozunk, meg az Anikó dolgozik a Márta Pistával és ahogy mentünk a hétbe bele, csütörtökön már vastagodott a tréfa és akkor pénteken kitört a fesztiválhisztéria. A legjobb élményeim mindig ehhez a héthez kapcsolódtak, mert azok tényleg jók voltak, mert akkor még mindenkivel tudtunk találkozni a faluban, akkor még minden olyan friss volt, üde, reményteli és azok még jó esték voltak. Sőt, akkor még minden este leültünk megbeszélni az aktuális, másnapi ügyeket és utána még kiültünk az óvodakertbe beszélgetni hajnalig.

 

Amikor odakerültél, azt kaptad amit vártál?

 

Nem vártam semmit, élményt viszont sokat kaptam. Minden alkalommal megdobbant a szívem, amikor beérkeztem a Völgybe, hogy Jézusom, az ország egyik legszebb tájára érkeztem, mert itt magának a természetnek, magának a házaknak, magának a helynek van magnetikus ereje. És itt a barátaiddal létrehozol egy olyan lehetőséget, hogy együtt legyünk... A mai napig is azt gondolom, hogy Kapolcs legnagyobb ereje abban volt és van, hogy itt jó helyen vagy, jókor, jó helyen. Magyarországon ez nagyon ritkán adatik meg. Fölkel a nap, lemegy a nap, szól a zene, szerelmek szövődnek, ha kedved van sétálsz, verset hallgatsz vagy az erdőben megnézel egy különös táncszínházat. A szabadságnak valami erős illatát, erejét adta és adja szerintem most is Kapolcs, ahol sűrítve kapod az életnek ezt a kivételes részét. Mindenkit elkapott ez az érzés, aki nem akarta, azt is.

 

Azt lehet mondani, hogy a rendszerváltás gyermeke a Művészetek Völgye?

 

Nem, szerintem nem a rendszerváltás termelte ki, hanem három-négy ember ereje és kíváncsisága. Azt gondolom, hogy ez okos fizika. Jókor találkozott a Márvány Elli a Márta Pistával, a Márta Pista és a Pallagi Anikó szintén, és Galkó Balázs és a polgármesterek, és én, és többek, és akkor egyszer csak elkezdődött. És folytatódott.

 

A magyar fesztiválozás két irányba ment el. Egyik az üzleti modellre épül, ami kizárólag profitot termel és van az értékteremtő. Mit gondolsz erről?

 

A rendszerváltás után kezdtük megérteni, hogy mindenhez pénz kell. Na, akik itt összegyűltünk, ehhez nem értettünk. Ehhez még a legrafináltabbnak kinéző Márta Pista se ért. Ennek a fesztiválnak az egyik erénye 'ideig-óráig' az volt, hogy nem pénztermelésre szolgált. Tőkeerős szponzorokat nem tudtunk bevonni, pedig mindenki érezte, hogy itt van a lehetőség, hogy pénzügyileg, kapcsolatilag, programilag gazdagabb valamit hozzunk létre. De én továbbra is azt gondolom, hogy nem kell úgy járnia az agyunknak, mint egy pénzembernek, nem vagyunk azok, mást tudunk, más értéket hoztunk létre és ez az érték ma is ugyanúgy fontos. A magyar lakosság nagy részének tökéletesen elege van abból, hogy úgy kell viselkednie, mintha kapitalista gondolkodású lenne. Nem vagyunk azok, nem vagyunk felnőttek, majd egyszer csak úgy lesz.

 

Színházi ember vagy a Völgyben mégis általános problémamegoldó lettél. Miért?

 

Színházban sem csak kifejezetten a dramaturgiával foglalkozom, írok is, néha rendezek is. Egy probléma megoldásának képessége nem függ feltétlenül attól a képesítéstől, amit az ember valami szakmában „elkövet”. Az én feladatom a megoldás és a békítés volt. Ha a falura érkező vendégművész besokallt, akkor “Robi, menj már oda, oldd meg”. Kedvenc történetem a sztár-divatbemutató volt Monostorapátiban. Megérkezett egy fellépő színészlány késve, aki nem tudott beparkolni, de a számlakönyvét azonnal ki tudta tölteni. Majd közölte, hogy ő nem tud föllépni, mert nincs fekete harisnyája, mert a többiek nem hozták el. Mire Márvány Elli kinyitott egy szatyrot és kedvesen megkérdezte: „egyes, kettes mi a méreted?” A csaj kussba vágta magát. “És most mindjárt átviszünk Apátiba, jó? Mert próba van” - mondta Elli, és a színészlány az tudta válaszolni, hogy a harisnyáért nem tud fizetni. “Nem is vártam el” - zárta le a beszélgetést Elli.

 

Csőstül jöttek az ilyen kis történetek?

 

Az történt, hogy estére Márvány Elli mindig feldolgozta az aznapi eseteinket, este leültünk, Elli elkezdte mesélni. Mi nagyokat derültünk és közbe értettük meg, hogy rólunk szól a mese. És voltak „Völgyköpések”, amiket fölírtunk, gyűjtöttünk. Az egyik első kedvencünk. Pallagi Anikó elment Rompos őrnaggyal beszélni arról, hogy mi lenne ha a parkolókban irányító Völgymunkások kezében lenne valami tábla. Akkor ezen a Rompos őrnagy hosszan gondolkodott, majd azt mondta Anikónak: „elég oda kéz is”. Galkó fölkiáltott, hogy ezt azonnal írjuk föl. Innentől kezdve gyűjtöttük.

 

Melyik a kedvenced közülük?

 

A 'sötétedik' fordulatokban gazdag történet. Pesti barátnőm azt mondta, hogy ő csak sötétedés után iszik alkoholt. Ezt elmeséltem Márvány Ellinek, aki aztán egy reggel mondja nekem, hogy „Robikám, sötétedik, ugye?” Mondom, hogy „mi van, Elli?” „Sötétedik, az van”. Erre már kapcsoltam, nagy iramban fölmentünk az emeletre és kinyitottuk a hűtőszekrényt. Ezt a történetet elmeséltem Balatonalmádiban Mónikának, akinek a Vitorlás nevű kocsmája van a parton. Ezért minket ott Sötétkééknek hívnak. Tehát, ha megérkeztek Sötétkéék, már töltötte ki az italokat. Az önkormányzat Kapolcsról egyszer szeptember elején elment Almádiba. Elli megállt pont a Vitorlásnál (szeptemberben a parton már csak az volt nyitva), és azt kérdezte az önkormányzati nődolgozóktól, hogy “lányok, nem sötétedik?” Mire Móni azonnal beszaladt hátra, töltött és már hozta is az Unikumot, sörrel. Elli azonnal fölhívott: “te, ezt a sötétediket mindenütt értik?”

 

A problémamegoldáson túl, mint színházi ember szerveztél programot a Völgyben?

 

Nem. Néha szóltam, ha valamiről azt gondoltam, hogy talán érdemes elvinni a Völgybe, hogy azt nézzük meg év közben, de különösképp nem akartam meghatározni mi legyen a műsor. Az adódjék össze abból, amit a Pista gondol, amit részben az Anikó gondol, amit részben a Balázs gondol, én nem szóltam bele. Nem is vágytam rá, mert amit én a színházi életemben csináltam és csinálok az nekem tökéletesen elég. Nem volt bennem programszervezői vágy egyáltalán.

 

Van a Művészetek Völgyének üzenete?

 

Ha lejöttél egy hétre, akkor akár mezítláb mehettél az úton, ihattál a kocsmában ezzel-azzal-amazzal, van ebben valami közvetlenség, személyesség. Beszélgethettél az itt lakó parasztbácsival, de ugyanúgy a Hobóval Cili néni kocsmájában. Amit egy év alatt nem tudtál megnézni, színházat, zenét, kiállítást, azt egy hét alatt itt megnézhetted és a végén azt gondolhattad, hogy láttad azt, hogy mi történik ma Magyarországon.

Szerző: 
Nuszbaum Tibor / Fotó: Sarnyai Kriszti
Kategória: 
Sztori
Történetem ideje: 
2008. július 31.
Művészetek Völgye a Youtubeon Művészetek Völgye mobil alkalmazás Művészetek Völgye jegyvásárlás

További történetek

2011. augusztus 03.
2011. augusztus 04.

Oldalak