Kovács Norbert Cimbi néptáncos, hagyományőrző, pedagógus, koreográfus, rendezvényszervező, fesztiválalapító. Te minek tartod magad elsősorban?

Elsősorban néptáncos, néptáncoktató vagyok. Ma már rengeteg olyan részfeladat van, ami leköti az időmet, de mindig vállalom a táncoktatásra, néptánc bemutatókra való felkéréseket. Emellett a többi tevékenységgel is szívesen foglalkozom, hiszen kapcsolódnak a szakmai életemhez.

Mesélj a pályádról. Miért és hogyan lettél te a Cimbi?

Fiatalon lettem táncegyüttes vezető az Ajka-Padragkút Együttesnél. Táncosaimat "Cimbikém"-nek szólítgattam. A becézgetést a tanítványok végül visszaragasztották rám, azóta így nevez a szakma. A kertészeti pályáról elragadott a táncos élet, elvégeztem egy néptáncoktató képző tanfolyamot, ezt követően lettem az együttesem teljes jogú vezetője. Azóta vezettem a Sümeg Táncegyüttest, a Veszprém-Bakony Táncegyüttest, sokat dolgoztam a világ minden részén (főleg magyar csoportoknál).

Hogyan kerültél kapcsolatba a Művészetek Völgyével? Hogyan szippantott be a fesztivál?

A kétezres évek elején indult a Völgyes korszak, 10 évig tartott. Taliándörögd, Szőke András, Hoffner Tibi, Bazsó Gabi, Kari, no, meg Pallagi Anikó, Karó, Galkó Balázs, Márta Pista..., és a sok lelkes helyi ember szippantott oda.. Annak a csapatnak bármit megtettem volna. Tetszett az emberközeli működési forma, a völgymunkások rendszere, a családias hangulat. Akkor volt a legnagyobb látogatottságú időszak, az én helyszínemen is több ezren fordultak meg, de egyetlen ember sem lógott ki a völgyvilágból. Ha csak egyvalaki nem jött, azt észrevettük, hiányoltuk. Vállalkozóként is jelen voltam, de akkor még nem éreztem a mai világra oly jellemző hiéna szellemet. Gyönyörű, örök emlékű programokat bonyolítottunk a Klastromnál és a Lőtérnél egyaránt.

Kiscsőszön élsz, onnan hogy látod: mit adott a Művészetek Völgye a régiónak?

A Művészetek Völgye az egyetlen olyan fesztivál volt, amely igyekezett minőségi határokat szabni és a műfajok között szelektálni. Így is képes volt fejlődni, tömegeket mozgatni. Ehhez persze kellett a gyönyörű környezet is. A térség ma is büszke a rendezvényre és jó példát lát benne. Sokan persze rossz úton járva igyekeznek a jó példát követni, de mégis nevelő erőt rejt ez az irány. Különleges dolog, ha egy amatőr csoport a nagy hírű Művészetek Völgyében szerepelhet. Így élték ezt meg a megye kulturális csoportjai, akiket - nagyon helyesen - évről-évre meghívtak a szervezők. Beszélhetünk még a gazdaság élénküléséről, a falvak infrastruktúrájának fejlődéséről. Hasonló hatásokat érezhetünk mostanában Kiscsőszön és a térségében. Azért óvatos leszek....

Honnan jött a Pajtafesztivál ötlete? Kapcsolódik-e ez a „völgyes” múltadhoz?

A Pajtafesztivál régebbi gondolat. A kilencvenes években kezdtük szervezni az azóta is jól működő ajkai Bakony Néptáncfesztivált, ami a táncélet egyik legtisztább találkozója. Már akkor kerestem a lehetőséget arra, hogy a népzenészeknek is hasonló hangulatú programot szervezzek. Természetesen úgy gondoltam, hogy táncosok is legyenek és mindez olyan környezetben, amely a régi időket idézi és hangulati megtámasztást is ad a rendezvénynek. Kezdetben Csopakon próbálkoztunk, de a Balaton part ellensége a családiasságnak. Aztán Kiscsőszre költöztem és minden ment a maga útján. A módszerekben és a lelkiségben természetesen a Művészetek Völgye élményeit és tapasztalatait használtam elsősorban.

Voltak meghatározó, kiemelkedő pillanatai számodra a Völgynek?

Rengeteg volt és nehéz ezek közül kiemelni bármelyiket is, de például Hatalmas élmény volt a Fláre Beás és Márta Pista közös koncertje. A zenének két olyan szelete kellett, hogy összeilleszkedjen, amelyek igencsak távol vannak egymástól. Mint amikor a sós, vörösboros szarvashúsra édes áfonyamártást öntenek. Aki megkóstolja, rájön, hogy bizony érdemes volt kísérletezni.
A másik ugyanebben az évben, a rendezvény utolsó napján volt. Valami bolond indíttatásból kitaláltuk, hogy tűzijátékot rendezünk a Klastromnál, ezzel ünnepeljük meg az eltelt tíz napot. Annyira nem illett a művészeti programhoz, hogyhmár éppen ettől lett érdekes. Csak két dologra nem gondoltunk. A mezőgazdasági területek közepén, a friss aratású tarlóban, ezernyi szalmabála között akartunk tűzijátékot rendezni. Mindemellett délutánra erős szél is támadt. Amikor a pirotechnikai szakember meglátta, mit kértünk tőle, erősen összehúzta a szemöldökét és igyekezett lemondani a programot. Mi azonban kötöttük az ebet a karóhoz. Nos, a tűzijáték elkezdődött és az utolsó lövegek egyike eldőlt, belőtte magát a tarlóba, amely több száz négyzetméteren gyulladt fel. A kapolcsi önkéntes tűzoltók öreg kocsija meg nem akart elindulni. Egy dörögdi fiatal felkiáltott: "emberek, oltsuk el!". A tömeg belerohant a tűzbe és két perc alatt eltaposta a lángokat. Az utolsó füstcsíkokra egy csendes záporeső hozta meg a végítéletet. Hoffner Tibivel egymás nyakába borultunk.

Melyik év a te éved a 25 évből a Völgy történetében? Melyik évet érzed leginkább magadénak?

Az első. Talán 1999, vagy 2000 volt, nem emlékszem biztosan. A táncos barátokkal és kollégákkal egy héttel előre leköltöztünk Szőke Andráshoz és együtt építettük fel a helyben szerzett anyagokból a Klastrom falut. Egy hétig építkeztünk, aztán a program végén egy hétig bontottunk. Minden összevágott, rengeteg jó program, rengeteg jó barát, kitűnő stáb, satöbbi. Maga volt a paradicsom - ha lehet ilyent mondani...