Milyen élmény volt belecsöppenni így az ismeretlenbe, mikor idejöttél és láttad, hogy van egy elképesztően nagy zsibongás?

Mikor idekerültem, az első fesztivál, amiben részt vettem 2001-ben, már nagyon nagy volt, akkor már működött a Klastrom, a Lőtér. Ha kimentünk hét közben az utcára, akkor is alig lehetett Dörögdön közlekedni. Az egészet élesben tanultam, láttam, hogy állnak fel a stábok, hogy állnak össze a programok. Teljesen a magaménak éreztem azt a gondolkodásmódot, ahogy itt kezelték a megoldandó feladatokat. Annyira természetes volt, hogy mindenki mindenben segít, bárkihez lehetett fordulni. A műsorokat nem láttam, mert gyakorlatilag reggel 8-tól éjjel 2-3-ig a Művházban koordináltunk, gondoskodtunk, számoltunk Arany Attilával.

Milyen feladat talált meg?

Mindenféle feladat volt, teljesen vegyesen. Volt a nagy fesztiváliroda, azon belül nekünk itt volt a helyi fesztiválirodánk, gyakorlatilag onnan mozgattuk a taliándörögdi Völgymunkásokat, mind a 180 főt!. Onnan gondoskodtunk arról, hogy minden a helyén legyen. Elszámoltuk a pénzeket, a jegyeket kiadtuk, ha bármelyik helyszínről probléma adódott, akkor odaszóltak és akkor azt segítettük. Központja, segítője voltunk a dörögdi résznek.

Hangulatában mit jelentettetek a Völgymunkások a fesztiválnak?

Szokták mondani, amilyen az adjonisten olyan a fogadjisten, tehát mindig azon volt a hangsúly, hogy ők a Völgy arcai és nagyon fontos, hogy kedvességet sugározzanak, legyenek türelmesek. Általában igaz, ha elindítasz egy mosolyt, az vissza is köszön.

Ekkor már nagyban dívott a stoppolás a falvak között?

Természetes volt, mindenki megállt mindenkinek. Akkor talán még azt se nézték annyira, hogy egy 5 személyes autóban 9-en vagy 10-en ülnek. Mindenki máshogy kezelte egy kicsit, és ez jó volt. Voltak olyan élményeink, hogy amikor nagy koncert miatt Kapolcstól Dörögdig dugó volt, akkor a rendőrség gyakorlatilag nem bírta kezelni, de a fiatalok tudták, hogy hova kell küldeni az autókat, meg tudták oldani a problémát.

Olyan fesztiválozókkal is találkoztam jópárral, akik azt mondták, hogy csak Dörögd, az a menő…

Talán azt sikerült kifelé is sugározni, a vendégek felé is, amit annyira szerettünk volna, hogy mi is jól érezzük magunkat benne, ő is jól érezze magát benne, segítünk egymásnak és ez valószínűleg sokakat megfogott. Szerintem ez a hozzáállás miatt volt. Az emberség miatt.

Mit tanultál a fesztiváltól, akár közösségépítésben, akár másban?

Nem feltétlenül volt az a cél, sőt egyáltalán nem volt az a cél, hogy a fellépők iszonyat nagy tömeget vonzzanak, hanem az, hogy olyan programot adjanak, aminek színvonala van, ami tényleg érték. Nekem egy csuda, amit tőlük láttam, ahogy az is, hogy mennyire fontosak voltak nekik mindig a benne lévő települések. Minden szálat megmozgattak, bármilyen jó célért bármilyen településen, ha feléjük irányult ilyen ügyben kérés, akkor biztos hogy maximálisan partnerek voltak. Ha tudtak pénzben, ha tudtak a kapcsolatrendszerükön keresztül segítettek. Amikor meg arról volt szó először, hogy hátha nem is lesz, és akkor jött a néni, hogy ugye ezt nem gondolják komolyan, ő akkor miből vesz tüzelőt? Tehát amellett, hogy elindult egy csoda, ahogy Hoffner Tibi szokta mondani: felelősséggé is vált, mert olyan helyzetet teremtett, hogy ezeknek az embereknek a megélhetéséhez is nagyon komolyan hozzájárult. Ez egy olyan modell volt, aminek volt üzenete, valamit adni akart, ez volt az alapmotivációja, nem az hogy építsünk fel egy üzleti modellt, ami nyereséget termel. Sajnos ma ez nagyon nehezen tartható.

Itt ülünk a jelenleg zárt étterem teraszán, épp 3 babakocsit tolnak előttünk kismamák. A fesztiválnak van népességmegtartó hatása vagy amúgy is maradnak itt fiatalok?

A falu él és igyekszünk is tenni érte, nem csak a fesztivállal hanem azon kívül is. Igen, a fesztivál is segít ebben, ha azalatt a 10 nap alatt olyan lehetőséget ad meg, olyan gondolkodásmódot indít el, ami az év többi részére is segíti a fiatalt hogy itt maradjon. Vidékfejlesztési irodában dolgozunk, emellett nagyon sok ifjúságnak szóló programunk van, pontosan ez a cél, hogy lehessen őket megtartani. Azt látni, hogy ha nincs munkahely, akkor még a kötődés is, bármilyen erős, előbb- utóbb elszakad. Muszáj ezen a vonalon is megpróbálnunk őket segíteni.

Van olyan meghatározó élményed, ami nagyon megmaradt és amire évek múlva is emlékezni fogsz?

Hát, amikor kimentünk a völgyalapítókkal a Klastromhoz, amikor nem volt ott program. Abban benne volt mindez, hogy mindenkinek milyen fontos volt az a szépség, az a csoda és az a közösség. Azt hiszem, nem nagyon volt köztünk olyan, akinek ne lett volna könnyes a szeme. Azt a pillanatot nem lehet elfelejteni. Jó érzés volt, hogy én is közéjük tartozom annak ellenére, hogy később csatlakoztam. Ott voltunk együtt 30-40-en és csak magunknak szólt a zene ott a Klastromnál csak azért, hogy fölidézzük, milyen gyönyörű, hogy kell, hogy táplálja lelkünket és vigyen tovább bennünket. Nagyon szép volt.