Mindjárt az első alkalommal, mint művész volt jelen a Völgyben?

Persze, a Hobo Blues Banddel játszottam itt és ezen kívül pedig éveken keresztül Cili néni kocsmájának udvarán különböző, velem egyívású istencsapásával és lókötőkkel. A legnagyobb marháskodásokban Márta Pista is benne volt, ő zongorázott csomószor, Tomsits Rudi trombitált, Marosi Zoli tangóharmonikázott. Közeli kapcsolatba kerültem Cili nénivel, akinek a kocsmája kultikus hellyé vált. Olyannyira, hogy a kilencvenes évek elején fél éven keresztül Danubius rádióbeli műsorom minden hétfőn este úgy kezdődött, hogy bemondtam: „Itt a kapolcsi rádió blues műsora, csókolom, Cili néni!” Erre aztán mindenféle népek télen meg tavasszal, ha keresztülmentek Kapolcson, mindig betértek Cili nénihez és kérdezték, hogy ő-e az a Cili néni, akit a Hobo mindig üdvözöl a műsorában.

Hogyan voltak egymással Cili nénivel?

Az első pillanattól kezdve olyan közeli kapcsolatban voltam vele, hogy akárhányszor is jöttem Kapolcsra, Cili néni már várt a jéghideg házitejjel, amit ittlétem alatt mindennap literszám kaptam. Kotlóstyúk volt ő, ha a szónak a legszebb értelmében gondolunk erre. A hóna alá vett engem. Folyton intézkedett. Rettenetes húsok érkeztek, anélkül hogy kértem volna. A lónál kisebb állatokat leölték a baromfiudvarban. Belső ragyogású ember volt, aki két kiszolgálás között kiállt a kocsmája ajtajába és az ajtófélfának dőlve hallgatta azokat a gengsztereket, akiket odacsődítettem. Könnyes szemmel nézte ezeket a fura figurákat.

Volt még fontos kapcsolata helyi emberekkel?

Taliándörögdön igen. Demjanovics Endre, ő egy komoly lovas ember. Az ő Lovaspanziójában lakom elejétől kezdve. 1993-ban erősödött meg igazán a barátságunk. Felkérést kaptam az Új Mandátum kiadótól és ősszel Kapolcs felé vettem az irányt. Itt voltam legalább két hónapig és akkor csináltam meg a Jim Morrison verses kötetemet. Ugyanannál az asztalnál a körtefa alatt, ahol ma is kávéztam vele. Cseh Tomi is többször átjött. Mindig egy Škodával hozták át, így hármasban nyomtuk. Ezek ketten iszogattak, én meg ittam a tejet. Napokat átbeszélgettünk, ami aztán rítussá vált jó sok éven keresztül. Barátságba keveredtünk Bandival, arra viszont nem tudott rávenni, hogy lóra üljek. Hiába provokált, meg tudtam állni. Az exhibicionizmus veszélyes foglalkozás és nem kell, hogy más dolgokat is felvállaljon az ember. Különös tekintettel egy esetleges lórúgásra.

A Völgy korai szakaszában történtek meghökkentő esetek?

Volt, hogy Márta Pista zongorázott és megjelent Orbán Viktor és én rögtön elkezdtem az „Én mindenkiben csalódtam, nem sajnált senki” című dalt. Márta Pista el is sápadt a rémülettől, hogy most mi lesz ebből. Rugdalta a lábamat, hogy hagyjam abba. Orbán Viktor nem jött zavarba és azt mondta: „Lacikám, azért mostmár le kéne szállni a földre.”, erre belevágtam egy másikba: „Hede, mások vittek rossz utakra engem…”. Mindenki nevetett. Volt , hogy egy teherautó platóján játszottunk, Márta Pista pedig egy kicsit eltévesztette a feldolgozóképességét a diópálinkát illetően, és megjelent egy 500 forintos, általános iskolások által használatos Casio szintetizátorral. Felmászott mellénk és egy órán keresztül játszottuk a Mata Harit, mert csak azt tudta. A zenekar beleesett a dobba a röhögéstől, a Tátrai sírt.

Abban az időben a fesztiválnak még emberarca volt, nem tömegesemény jellege. Amikor elkezdett a dolog befutni, egyre jobban fölhígult. Olyan programok jöttek, meg vannak is, amiket nem tartok értéknek, amikhez nekem semmi közöm. Ez persze nem azt jelenti, hogy az én ízlésemet kellene kiszolgálni,.

A Völgy is változik, egyszer ilyen, másszor olyan.

Voltak itt kemény helyzetek. Például, amikor megszállta a budapesti elit értelmiség a fesztivált és politikusok, bankárok meg celebek kezdtek megjelenni. Elérkezett az a korszak is, amikor már nem bírta el a falu a sok látogatót. Kezdett elveszni a közvetlenség, hogy mondjuk Cseh Tamás, Márta Pista, Cserhalmi Gyuri meg én, ültünk Cili kocsmájában, beszélgettünk és odajöttek emberek a faluból és egy-egy fröccsel csatlakoztak hozzánk.

Aztán eljött egy pillanat, amikor olyan iszonyú tömeg jött össze, hogy már nem mentem ki a szállásról, inkább a szobámban, vagy a körtefa alatt készültem az esti előadásra. Ha mégis mennem kellett. ötvenen megállítottak, hogy csináljunk közös fényképet. Úgy gondolom, hogy a közönséggel iránti alázat az előadásban van, az összes többi nem számít. De én nem azért jövök ide, hogy az legyen, amit én akarok, hanem azért, mert 10 nap többezer embernek játszom. Nekem a közönséget kell kiszolgálnom. A többi mellékes. Őrzök egy bizonyos zenei és irodalmi hagyományt, a közönség pedig 25 év alatt nem fogyott el. Sőt.

Változtak a résztvevő falvak ez alatt a negyed évszázad alatt?

Kapolcsot és a Taliándörögdöt ismerem jobban, és ezeken a településeken az infrastruktúra jelentősen fejlődött. Azt viszont nem tudom, hogy ez mennyiben függ össze a Művészetek Völgyével. Azt is látom, hogy mind a két helyiség megőrizte régi jellegét. Amit 25 évvel ezelőtt mutatott fel, azt most is őrzi, tehát drasztikus változások az építkezéseket, vagy a társadalmi szokásokat illetően nem látni, és ez nem is baj.

A Völgy a rendszerváltás gyermeke?

Nem, úgy gondolom, hogy ez egy ilyen erőszakolt címke. A Művészetek Völgye - a személyi kultuszt mellőzendő, - Márta Pista ötletéből született. Semmilyen politikai, társadalmi, gazdasági változással nem függött össze a létrejötte. Őrültség volt, ami bejött.

Az akkori társadalmi változások, azért csak felszabadíthattak valamit sok emberben?

Rock'n'roll énekes vagyok, sose illeszkedtem be sehová, a saját utamat jártam. Ha engedték, ha nem. Nem tudom megítélni, hogy másoknál mi volt, teljesen mások a tapasztalataim a korlátokat és a szabadságot illetően, mint egy egyszerű embernek vagy akármilyen más művésznek. Az is én voltam, akinek a rendőrség szétverte a koncertjeit, akit megvertek, vagy lefújtak. És az is én vagyok, akit ma már elismernek.Ezt nem érdemként mondom hanem, hogy milyen korlátok voltak egyrészt, másrészt meg, amikor a dalainkat ezrek és ezrek énekelték, a rádió meg sose játszotta azokat, és a mi dalainkban másfajta szabadságvárás jelent meg, mint Szörényi Leventénél, aki a táncdalfesztiválokon szerepeltek és minden rendszer kedvence volt.

Kapolcsra visszatérve, Márta Pistának mindig volt arra képessége, hogy üzenni tudjon. Életem összefoglaló mottóját is tőle kaptam: "Szeretnék az emberiségre hakni." Szerencsés vagyok, hogy 70 évesen még mindig nem dolgozom, hanem játszom.

A Völgy és a Sziget majdnem egyszerre indult, mégis mennyire másfele ment.

Ez így van, a Sziget egy rossz vicc, förmedvény az egész, egy kulturális szar. A magyar közönség és a magyar kultúra igényeit lenéző valami. Játszottam a Szigeten sokszor. Akkor is, amikor Müller Péter Sziámi kitalálta és fantasztikusan jó volt. Aztán az lett belőle, ami. Az összes rockfesztivált utálom, ahol mocsokban élnek az emberek egy hétig, az egyik zenekar zenéje áthallatszik a másikéba. Kapolcson ez eddig nem volt. Itt a dolgok eddig jól el voltak választva egymástól. De idén a Blues Spot színpad zenéi behallatszottak a Gástya árokban játszott koncertjeinkbe.

Komoly színházi élet is volt éveken keresztül, ami pár éve eltűnt. Egy csomó mindent lehet érteni az alatt, hogy mi és miért változik, de nekem ezzel kapcsolatos aggodalmamnál erősebb az az örömöm, hogy még mindig él és létezik.

Megmaradhat ilyennek?

Ezt nem lehet tudni előre. Következtetéseket sem érdemes levonni az egyes évekből, hiszen volt olyan év is, amikor nem volt fesztivál és volt a Bűvészetek Fesztiválja, amikor zsíroskenyérért játszottam itt, mégis ment a dolog tovább. Ez a fesztivál most, a 25. jubileum évében egy kísérlet alanya, és nem lehet tudni merre megy tovább jövőre. Majd, ha az a dolog, ami én csinálok, sérüléseket szenved és ez nekem nem tetszik akkor szólni fogok, és ha hiába szólok, akkor elhúzok innen is, de ennek nincsenek jelei. Azt látom, hogy sokan vannak és szeretnek itt lenni, akárcsak én..