Időről időre feltolul bennem a kérdés, vajon hány Galkó létezik a Völgyben. Balázs mindenhol ott van, valószínűsíthetően egyszerre. Jön szembe, beszélget, megy szembe, támaszkodik, suhan. Megyek a Faluház felé, jön szembe, odaérek, már bent van. Pontosabban a színpadon áll háttal, előrehajolva, lábai között néz vissza.

Rös tlopasc nessirf – mondja. Feje tetejére fordul a világ. Visszafordítva: Frissen csapolt sör. Az előadás a világról ad helyzetjelentés, mely éppen a feje tetejére fordult. Ahogy az életben, úgy Galkó a színpadon is mindenhol ott van. Hátul a kivetítőn, elől a színpadon, a közönség soraiban, képeslapot osztogat, önmaga felvételével folytat diskurzust. Dimenziókat ugrik pillanatonként, amihez zsenik szavait használja. Örkény, Petőfi, Weöres, Parti Nagy Lajos, hogy csak néhányat említsünk, és persze József Attila.

Az előadás egészen pontosan 56 percig tart, ami egyáltalán nem véletlen, súlya van ennek a számnak. Csak győzze a néző követni a gondolatok cikázását. Megérteni talán, érezni, lebegni benne, annál inkább lehet. Közéleti és egyben filozófiai gondolatok komplex örvénylése, felhasználva hozzá az interakció intézményét.

A királynak mi a dolga? A fiatalság-e a reménység? Dolgozzék-e a nemzet? Ezen kérdéseket járja körül a darab. Megnézve nem derül ki, hogy létezik-e Magyar Ugar, de elgondolkodtat, foglalkoztatja az agyat utána is. Ami némi hiányérzet, hogy a jelen képeinek felvillanása mellett nem jutott tér ok és okozati kérdések boncolgatására.

A helyszínen felvétel nem készült, ezért a Magyar Versmondók Egyesületének felvételét idézzük.