Már nagyon korán ideköltöztél, amikor még ötlet szinten sem merült föl itt fesztiválozni.

Egy hullámban érkeztünk Kapolcs mellé Csórompusztára Pécsi Erikáékkal vagy 30 éve. Együtt jártunk az Iparművészeti Főiskolára és amikor végeztünk akkor úgy gondoltuk, hogy vidéken majd megteremtjük a saját kis paradicsomunkat. Aztán megalakult az Egylet. Éles helyzet volt, eltűnt a patak, és akkor a Márta Pista elkezdett tiltakozni, hogy valamit csináljunk. Tulajdonképpen természetvédelmi, meg egyben kicsit politikai indíttatása, volt a Kapolcsi Természetvédelmi és Kulturális Egylet megalakulásának, az, hogy a patakunkat vissza akarjuk szerezni.

Lehetett érezni akkor már a rendszerváltás esélyét?

Fogalmunk sem volt, hogy lesz rendszerváltás, viszont most már utólag látni, hogy a szocialista világban volt egyfajta képlékenység. Nagyon szigorú törvények voltak ugyan, de, ha arra hivatkoztál, hogy közösségi feladatot szeretnél felvállalni, akkor lehetett kiskapukat találni. Nekünk nem voltak direkt politikai szándékaink, hanem ténylegesen az volt, hogy szerettük volna vissza a patakot, meg később szerettünk volna kulturális fesztivált rendezni. A korszakra jellemző eset például Pécsi Erika esküvője. Itt a mezőn akarták megtartani, de az állt a polgári törvénykönyvben, hogy az esküvőnek teremben kell történnie. Végül kompromisszum született, hogy bemennek aláírni a terembe, de a szertartás maga itt zajlik és arra kijön az anyakönyvvezető is. Persze kijött a rendőrség, hogy itt valami alternatív szervezkedés van és hogy mi ez a csoportosulás. Furcsa világ volt.

A Völgy lelkesedésből indult. Meg lehetett ezt élni tudatosan, vagy csak sodródtatok az eseményekkel?

Azért jöttünk ide, hogy ilyesmiket csináljunk, tehát nekünk azért nem volt furcsa. Túl voltunk a főiskolás éveken, ahol végig ilyesmiket szerveztünk és tulajdonképpen a továbbélését láttuk a Művészeti Napokban. Viszont a helyiek tényleg megdöbbentek azon, hogy lehet saját kezdeményezésből szervezni. Nagyon jó volt, hogy fővárosi művészek jöttek, a darabot is itt próbálták, a falusi embereknél laktak. Emberként találkoztak a művészekkel, azokkal akiket a tévéből ismertek. Nemcsák Károly akkor volt a Szomszédok sztárja, és ilyen emberekkel lehetett találkozni szemtől szembe. Ettől a darab nekik is érdekessé vált. A gyerekek be tudtak tekinteni a kulisszák mögé. Meg lehetett nézni, hogyan zajlik egy próba, ami nagyon érdekes dolog, mert különben nincs módja az embernek színházba bemenni próbára.

Mikor lehetett érezni, hogy a Völgy kinövi magát?

Ezt nem igazán éreztem, mert el se tudtam képzelni, hogy lehet több százezer embert érdeklő fesztivált csinálni. Kezdetben azért kellett küzdeni, hogy elég padot csavaroztunk-e össze. Akkor még nem ilyen világ volt, mint most, hogy megrendelsz bármit és akkor azt kihozzák. Az első időszakban az volt, hogy kell egy színpad, hát akkor el kell menni valahová, ahol olcsón adnak fát, és akkor megácsoljuk a színpadot. Nem volt ilyen, hogy bérlünk, mindent saját kezűleg kellett. Kétségeim voltak, hogy ilyen körülmények között problémamentesen le tud zajlani egy ilyen nagy rendezvény. Csak amikor megcsináltuk és láttam, hogy nem lesz különösebb botrány, akkor nyugodtam meg.

Hogy lett a Völgy szimbóluma a csiga?

Pista kitalálta, hogy legyen saját lapja az Egyletnek. Dózsa Tamás barátunk volt a fő grafikus. Még nem volt számítógép, hanem nagyon szép kalligrafikus plakátokat rajzolt szabad kézzel. Azokat fénymásoltuk, meg a nyomdában sokszorosították. Gondolkodtunk, hogy mi legyen a friss lap, a Völgyfutár fejlécén, és akkor mondtam, hogy legyen egy ilyen csiga, ami eszeveszetten rohan. Tamás jópofán megrajzolta, hogy egy csigaházban két láb fut. Ebből nőtte ki magát az, hogy végül ez a csiga lett a Völgy jelképe, hiszen ez tényleg egy ilyen nyirkos, csendes kis völgyecske, ahol másznak a csigák lassan. Aztán minden csiga lett. Ennek volt humoros része is, amikor a Völgyfutárban a levelezési rovat megkapta a Csigaposta címet, amin a postás néni nagyon megsértődött, hogy mi az, hogy csigaposta, amikor ő úgy igyekszik mindig kihordani a leveleket. A csiga elég jó címerállata a Völgynek, jelképezheti ezt a kicsit lassan mozgó világot, amit a Völgy jelent.

A híres Völgytérkép viszont egy az egyben hozzád kötődik.

Egyre több falu kapcsolódott be már akkor, és azon kellett törnünk a fejünket, hogy a látogatók, miként fogják megtalálni azt a helyszínt a számos közül, amit keresnek. Kitaláltuk, hogy stilizálva rajzolok egy Völgytérképet, amin rajta lesznek a résztvevő falvak, az összes fesztiválhelyszínnel együtt. Akkor készült az első ilyen térkép, amikor Kapolcs, Vigántpetend és Taliándörögd vett részt abban az évben. Később mindig aktualizáltuk.

Eltelt 25 év és te az elejétől kezdve látod a változásokat. Merre ment Kapolcs?

Részint amiatt, hogy korábban nagyon magára volt hagyva. Egyszerűen kevés új ház épült, ezért a régieket nem bontották le. Egységes maradt a falukép, és ez nagyrészt azoknak köszönhető, akik gyönyörűen felújították az öreg házakat, valamint Pécsi Erikának, aki több ilyen hagyományőrző felújítást tervezett.

Szerinted változott a helyiek szemében a saját településük megítélése?

A helyiek a saját régi házukat, ami az évtizedek, évszázadok alatt megkopott nem igazán látták szépnek. Inkább a városi villák vagy az új építésű házak voltak számukra vonzóak. Erre idejöttek a pestiek és gyönyörködnek a régi házakban. Más értelmet nyert ettől, újra felfedezték maguknak a saját falujuk szépségeit. Tartást adott az embereknek, a fiatalok meg már úgy nőttek fel, hogy büszkék a településükre. Közülük nagyon sokan itt tudtak maradni és hát nem tudom, hogy alakult volna a fesztivál nélkül a falu sorsa, de könnyen lehet, hogy úgy mint a Káli Medencében a nyaraló falvak, ahol a helyi lakosság száma minimálisra csökkent.

Térrel foglalkozó építészként neked mi a legérdekesebb az itteni nyarakból?

Amikor a fesztiválon megnyílnak a kertek és egészen más módon lehet bejárni a falut. Be lehet menni az udvarokba, külön kis világokat lehet látni a kőkerítéseken belül. Akkor meg lehet élni Kapolcs egyediségét. Ilyenkor más szemmel lehet nézni, és jobban látni azt, hogy Kapolcs igazából nem is falusias jellegű. Mivel nem mezőgazdasági település volt, hanem ez a molnár-iparos, tehát ettől egy kicsit városias, ugyanakkor mégis kertecskés, úgyhogy nagyon érdekes világ ez, számomra mindig nagy élmény, mindig végig járom újra és újra. Itt nagyon sok rejtett szépség van, nagyon sok olyan épület, ami egészen egyedi. És még van az is, ami nem az építész énem miatt fontos, de amikor véget ér a fesztivál, akkor van egy hangulat, hogy a helyiek kijönnek az utcára és újból birtokba veszik a falut és visszafoglalják, hogy na akkor ez mégiscsak a miénk.