Művészetek Hercegnője

2013. július 28.

A MŰVÉSZETEK HÖLGYE: PALYA BEA

Bea, legyél Te a Művészetek Hercegnője, legyen saját udvarod, ahova meghívod a barátnőidet és azt csinálsz, amit akarsz! (Márta Pista)

Amióta az eszemet tudom, járok Kapolcsra, vele együtt nőttem fel. Elvarázsol ez a táj, a szalmabálák, a templomtornyok. Néptánc tanítással kezdtem a völgy-karrierem Vigántpetenden, ahonnan kilométereket gyalogolva jutottunk el nap, mint nap a kapolcsi próbák helyszínéig. Közben meg-megálltunk egy szalmabálánál megpihenni, vagy épp a völgyben oly gyakori esőben táncolni és szivárványt nézni. Aztán én is felkérést kaptam saját koncertre, majd vendégeket hívtam és négy éve Márta Pista, a Művészetek völgye igazgatója felkért, szokásos szóvicceit nem mellőzve: „Bea, legyél Te a Művészetek Hercegnője, legyen saját udvarod, ahova meghívod a barátnőidet és azt csinálsz, amit akarsz!” – hát így született meg a Palya udvar, ahol most már 10 napon keresztül táncolunk, énekelünk, ismerkedünk egymással és más kultúrákkal. Idén az udvar hercegnője már Lili lányom, aki velünk együtt élvezi Kapolcs minden rezdülését.

 

Kicsit mindig azt adom, amilyen életciklusban én vagyok. 2010-ben az első Palya udvar lázadó, őrjöngő volt, következő évben már párkapcsolatban, azt is másként éltük meg. Tavaly pocakos, várandós anyukaként, bár ugyanolyan lendülettel és intenzitással voltunk itt, mégis valahogy arra lettem figyelmes, hogy sokkal több kismama jött hozzánk, talált kikapcsolódást, de akár feltöltődési lehetőséget is. Idén, miként már 9 hónapos Lili lányommal együtt vagyunk itt, kiemelt hangsúlyt kaptak a gyerekes-családbarát programok, versek, játékos koncertek és természetesen volt Altatok – Palya Bea koncert is. Az egész napos programok reggel már tánccal kezdődnek, Déli Palya udvar nyitott zenei program cimbalmossal, népdaltanítással, koradélután pedig friss tehetségek lépnek fel, de természetesen mesék, humor és költészet is szerepel a repertoárban.

Szerző: 
Völgyfutár
Kategória: 
Sztori
Történetem ideje: 
2013. július 28.
Művészetek Völgye a Youtubeon Művészetek Völgye mobil alkalmazás Művészetek Völgye jegyvásárlás

További történetek

1995. július 24.
2010. augusztus 04.
2011. július 05.
2012. július 21.

Oldalak

Oldalak