Orff

1997. július 19.

Szimfonikusok a volt téesz-istállóban

Itt az ideje. Hogy tegyél a faluért: add kölcsön a magtáradat, különben megbukunk!

A dörögdi völgycsöndtörők valószínűleg az idei nyár egyik legpocsékabb hétvégéjét fogták ki négynapos rendezvénysorozatuk idejére. Igaz, csütörtök délután még töppedten tűzött a nap, de éjszaka, Szabó Tamás szájharmonika-virtuóz koncertjén már megnyíltak az ég csatornái, s attól kezdve pontosan működött az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése. H. Bóna Márta, Bártfai Erzsébet és a többiek azonban – úgy látszik – még Budapesten sem hiteles emberek. mert a kocsicsodák tucatszám indultak el a fővárosból az Eger-völgye irányába.

 

Pénteken reggel gyászhangulat ült a völgyben, Esett az eső. S az idő oly vigasztalan volt, hogy még a Kab-hegy sem látszott ki a magára húzott felhőtakaró alól. Már-már ott tartottak a szervezők, hogy a legnagyobb létszámú produkciót, azt a bizonyos Carmina Buranát lemondják. S ekkor Galkónak eszébe jutott, hogy három évvel ezelőtt már kinézték maguknak a volt tsz-istállót a Falu szélén, ám az akkori tulajdonos, aki magtárnak „privatizálta ki”, nem adu.

 

Irány tehát -– a polgármesterrel együtt Rádli Józsefhez: „Itt az ideje. Hogy tegyél a faluért: add kölcsön a magtáradat, különben megbukunk!” – szólt a kérés. Rádli agyában sok minden megfordult hirtelen. Hát először is az, hogy pont most fejezték be a hatalmas épület kitakarítását és fertőtlenítő meszelését. Aztán mega jövő héten érkezik bele az első idei búzaszállítmány. De a summázat: a búza csak majd jön, újra meszelni, megint takarítani éppenséggel lehet. A fenébe is! Elvégre a szülőfalujáról van szó! Hát legyen! De csak ingyen! Hát így lett Rádli Józsefből egyszeriben magtár-– s hangversenyterem-tulajdonos. Dohnányi Ernő Szimfonikus zenekar és a Budapesti Középiskolák egyesített Kórusának hangversenye.

 

A legnagyobb sikert – talán a Dohnányi Ernő Szimfonikus zenekar és a Budapesti Középiskolák egyesített Kórusának hangversenye aratta (Dvořák Újvilág szimfóniáját és Orff Carmina Burana-ját adták elő). A Rádli József vállalkozó tulajdonában lévő, az eső elől koncert-teremmé előlépett, frissen meszelt magtárban – a hajdan volt kéts záz-állásos tehénistálló – többen ülték-állták végig a koncertet, s tapsoltak annak befejezése után sokáig, mint ahányan a Zeneakadémia nagytermébe férnek be.

 

Napló 1997. július 25.

Szerző: 
Szöveg: Üveges Sándor, Galkó Balázs ▶ Fotó: Váraljai Szandra
Kategória: 
Fotó
Történetem ideje: 
1997. július 19.
Művészetek Völgye a Youtubeon Művészetek Völgye mobil alkalmazás Művészetek Völgye jegyvásárlás

További történetek

1995. július 24.
2010. augusztus 04.
2011. július 05.
2012. július 21.

Oldalak

Oldalak