Tavaly már megírtam ugyanitt: „Kapolcs maga a szerelem.” 1989 tavaszán szerettem bele, akkor még hírehamva sem volt itt se Művészetnek, se Völgynek, se 100.000 embernek. A patak akkor sem folyt már (sajnos), de mindaz, ami itt marad, ha Te elmész, kedves Völgyvendég, mindaz akkor is itt volt: a Malomsziget (akkortájt ültettük a platánfát), a Kalapos Híd (fakorlátja az első „Napok”-at megelőző éjszakán készült el a Faluház kerítésével egyszerre), Czili néni akkor is világító-kék szemmel rendíthetetlenül állt a pult mögött, a falu fölött pedig a Királykő őrködött. Márvány Elli már akkor is mindent elintézett és tudója volt az összes kapolcsi történetnek, anekdotának, Márvány Gyula Villont szavalt és Szabóné Szokoli Éva is írta már verseit, amit majd néhány évvel később az Egylet kicsiny kerámia- könyvben ki is adott. Az evangélikus templom különleges ékszer-tornya és a katolikus templom déli kápolnájának angyalai, a temető hársfája ma is ugyanaz, mint 14 évvel ezelőtt. Ugyanúgy fel lehet sétálni 10 perc alatt a falu fölötti hegyre (dombra) és lehet gyönyörködni a kitáruló tájban, ahol Kapolcs, mintha egy szelíd tenyéren feküdne, megbújik a lábunk alatt a Völgyben. A Völgy. Ez a szó nemcsak a tájat jelzi, a dombok koszorúzta patakvölgyet, már igeként is használják. Míg régen „kapolcsozni” jártak ide, most „völgyezni” jönnek a vendégek. Ez a teljes egészet, az összetartozást és egyúttal a sokféleség örömét is jelenti. A Völgy a találkozások és a boldogság helye, a KÖZÖS örömé, amely, mint tudjuk: nagyobb, ha megosztjuk másokkal is. Így hát megosztom Veled, kedves Völgylátogató, hogy Kapolcson minden van: Országos Fazekas Találkozó és Falumalom (ami víz nélkül is jár), Kovácsműhely Múzeum és felújított Faluhíd, Szurdi Éva hídszobraival, színház és jazz, játékok és kiállítások, komoly-és népzenei koncertek, afrikai táncegyüttes és Kapolcsi Színjátszó Kör... Nem sorolom tovább. Kapolcs még mindig maga a szerelem. P.s. Külön köszönet a támogatásért: Hankiss Elemérnek