A biztonságiak a völgymunkások segítségével terelték egy oszlopba az egyre csak gyarapodó érdeklődőket. Látszott, hogy a kisebbek csak azért jöttek, mert a szülők nem merték, vagy nem akarták őket egyedül otthon hagyni. A templom előtti részen ültek, köveket dobáltak, és főként unatkoztak. Ha arra ment egy idősebb férfi a kutyájával, akkor mindegyik apróság felélénkült. A felnőttek, akik már egy ideje várakoztak, kezdtek kissé idegeskedni. A sor még nem indult meg befelé, de már lökdösődtek és próbáltak előbbre tolakodni.

A szervezők, amikor már szólnia kellett volna a koncertnek, rájöttek, hogy ha kihoznak hang-szórókat, akkor a műsort azok is hallgathatják, akik kiszorultak a templomból a kis befogadóképesség miatt. Hosszú perceken keresztül nem működött a szabadtéri berendezés, amikor is a hangfalból megszólalt egy hang: „Úgy hallom, működik…” Egy idős hölgy kissé agresszívan próbálkozott még bejutni, ezért a biztonságiak arrébb utasították.

A sor kissé megszakadt, amikor az egyik látogató elbambult, és így elfelejtett előrébb menni. És végül pár tíz perc késéssel elkezdődött a koncert. Érkezett egy húsz-huszonöt évesekből álló csoport, akik kissé alkoholizált állapotban voltak. Végig kiabáltak, fütyültek és főként röhögtek is, és nem hitték el, hogy van olyan személy, aki élvezi az ilyen zenét.

Majd egy szervező kijött, és „megnyugtatta” a kint maradtakat, hogy akit nagyon-nagyon érdekel ez az előadás, holnap meghallgathatja. Monostorapátiban, ugyanebben az időpontban.

Magtárlap 7. Vigántpetend, 2003. július 31.