Olyanok vagyunk, mint Don Quijote. Sok törpe szélmalomharcos.Meg olyanok is vagyunk, mint Sziszifusz. Arra ítéltettünk, hogy köveink visszagördüljenek lábunk elé. pedig küzdünk nap, mint nap, és lázadunk és legtöbbször belenyugszunk. Nem azért, mert kilátástalan. Hanem mert minek. Ennek a kővel nehezített szélmalomharcnak a történetét adta elő a Titanic Művészetelőre Iskola Don Kőhóte című zenés performance-ukban. Órákon át hordták a köveket talicskába rakva, szép frakkjuk tönkre is ment, és néha cipelték az ideérkezők táskáját is, akik azt hitték, ez is a Művészetek Völgye szolgáltatása. valamiféle csigatalicska. A színészek meg mentek roggyanásig, izmaik remegtek, egyik a másikat vitte-segítette, kényszerítette bele a munkába. Ők nehezen adták fel, a nézők könnyebben. Lassan elhallgatott a komor zene, leszállt az éj is, de ők még mindig hordták a követ... Ez volt az utolsó információnk róluk.

Pannon-Völgyfutár-Kurír 1995. július15-18.