Csütörtökön csak úgy beszaladt Kapolcsra. A gyerek a kocsiban aludt. A Bakonyból érkezett. Azt mondta, egész éjjel esett, de építették az indiántábort. Hullafáradt volt, rohant tovább, csak még elmondta, öt nappal ezelőtt született dalának refrénjét. Azt, hogy "Semmi mást nem értünk meg felebarátunkból, mint a változásokat, melyeket ő váltott ki mibennünk. És pont." Bereményi Gézával írták. Mert újra együtt dolgoznak hol Szepezden, hol Kővágóörsön. Ahol rájuk esteledik ott. Az említett dalt Taliándörögdön a Klastrom színpadán énekelte Cseh Tamás, a nyitónapon. Mielőtt elkezdte, csak annyit kérdezett:

– Itt vagy? Ha megakadok, segíts! Válasz érkezett, hát rákezdett. Majd megjárt persze minden poklot. Ahogy szokta. Évadról évadra, bibéről porzóra, metróból metróba szállt a klastrom kövei között Szalai Kriszta színésznő hazafelé csak annyit mondott: minden elfelejtett barátomat fölhívom, ha hazamegyek. (Völgyfutár 1996)

Cseh Tamás még sosem adott interjút a Völgyfutárnak. Végül idén sem. A lovagkor végét már sok évvel ezelőtt megénekelte, koncertjére mégis a dörögdi Pegazus Fogadóból indult. Egy pillantást sem vetett az istálló 25 hátasára, ismeri őket még oldalnézetből is. Inkább szerzőtársának örült, "ritkán találhatsz minket így együtt -, mondta, miközben nevetve ölelgette Bereményit. Izgultak, fél kézzel erősen tartották egymást, fél kézzel a poharat. „Most már készülni kell, tudod - kezével a levegőbe pengetett -, de ha jól sikerül, utána beszélgetünk. Ha nem, akkor nem.”

De hiszen két évvel ezelőtt is csodálatos volt, a kukoricatáblák közti romfalak árnyékában sok százan emlékeztünk földrajztanárnőnkre, ’88 márciusára, Ica felhúzására a negyedikre és egyéb közös élményeinkre. „Az nagyon necces volt, néhány részeg alak oldalról folyton bekiabált, s ne tudd meg az milyen érzés, amikor egyedül állsz szemben a színpadon”. Nekünk, akik hátul sokan álltunk szemben a nézőtéren, nagy érzés volt. Szurkoltam neki, most se legyen másképp, a beszélgetés miatt, meg egyébként is. (Völgyfutár 1998)