2013. július 27.

Játék a betűkkel

Felfokozott érdeklődés és púpozott ház várta Lackfi János és Geszti Péter közös versimpróját a Völgy nyitónapján a Kaláka Versudvarban. Geszti már rengeteg műfajban megpróbálta magát, különböző zenei stílusokban mártózott meg, reklámszövegek ír, sőt a Dzsungel Könyve c. musical szövege is a nevéhez kötődik. Lackfi pedig kortárs irodalmi életünk egyik ékköve.

Hogyan definiálnád magad tulajdonképpen? - tette fel a kérdést valós érdeklődéssel Lackfi. A nemzet Aladára? Szöveggyártó kisiparos? Művész nem, abból meg sem lehet élni – érkezett a válasz. Akkor inkább legyek fegyelmezetlen ötletgyáros, aki konstrukciókat hoz létre, legyen az akár zene, vagy egy reklámkampány. A cél az, hogy ezek nagy tömegeket érintsenek meg, és hatást gyakoroljanak az emberekre. Csupán azt szeretném, hogy jól érezzék magukat a nézők, hallgatók, bár ez mostanában nem trendi. Őszinte érdeklődés és eszmecsere alakult ki a két előadó között. Minden bizonnyal soha nem volt módjuk egy árnyas pincében jófajta bor mellett élvezni a másik agyát, a pillanat a teltházas Kaláka Versudvarban adatott meg. Egyértelműen megállapítható, hogy a közönségnek baromi nagy mázlija volt, hogy így alakult.

 

Még soha nem csináltunk hasonlót Jánossal, sőt nem is ismertük egymást. - Péter ezt már a Völgyfutárnak mesélte. A közös versimprovizálást játéknak fogom fel, csak az a tétje, hogy jól érezzük magunkat. Saját bevallása szerint a rövid műfajokban van otthon, ilyen a dalszöveg is, vagy a reklám. Ezért sem ír drámát. Hangsúlyozottan dalszövegíróként jött, annak is tartja magát, nem költőnek. Gryllus Dani vállalta, hogy muzsikát ad a két szóember alá. Egy nemnépdalt választott feladatként, a Künn a fákon címűt, először az eredeti szöveggel énekeltette meg a publikumot. Nem kellett buzdítani senkit, a közönség az első pillanattól kezdve vele dalolt. Ez Kapolcs, lúdbőröztető élmény volt.

 

Olyan technósat, Dani, amilyet szoktál - adta ki az utasítást az átvezető zenére Geszti és Lackfival belevágtak a rímfaragásba. Természetesen Gryllus Dániel megmaradt gitárjánál és a szívhez szóló rövid betétei ihletetté tették az alkotói folyamatot. Már csak egy frenetikus közös éneklés volt csak hátra. Bizonyságul íme a két dalszöveg a Nyár van nyár, röpke lepke száll virágra dallamára.

 

Geszti Péter

Hej, felült a Lackfi Ján a főnevekre már

Költenék, de rám csupán a vers igéje vár

Vár, vár, vár Röpke rap-be oltanám,

De mind hiába vár

Líra bennem itt e percben

Lám imába száll

Gáz van, gáz van

Kakukk szól már a fák közt

A vers romokban áll

 

Lackfi János

Józsi bácsi sört vedelt és száll biciklijén,

Marcsi néni várja otthon: Jól vigyázz, csibém.

Várj csak, várj!

Röpke öklöm száll pofádba,

Fogsz te sírni még

Két szemed kitépem, kincsem,

Az se lesz elég.

Várj csak, várj csak

Te Józsi, fáj a májad

S a nagy pofád de fáj!

Szerző: 
Nuszbaum Tibor
Kategória: 
Sztori
Történetem ideje: 
2013. július 27.
Művészetek Völgye a Youtubeon Művészetek Völgye mobil alkalmazás Művészetek Völgye jegyvásárlás

További történetek

2015. július 20.
2015. július 20.
2015. július 20.
2015. július 20.
2015. július 20.

Oldalak