
Jótanácsok rutinos és rutintalan Völgyelőknek
1. Tavaly nem számítottunk sok esőre, aztán nem győztük kicsavarni az áldást a ruháinkból. Most trükkösebbek leszünk: mindenki készüljön esőkabáttal, esernyővel, aztán murphy-törvénye szerint nem is lesz szükség a használatukra. Amúgy idén a Völgy idejére 26-28 fokos nappali átlaghőmérsékletet jósolnak a meteo-guruk, elő-előforduló záporokkal, zivatarokkal.
2. Ruházat 2.0 – Az esték nem olyanok, mint máshol. Ha napközben nagyon meleg is van, éjszakára eljő a lehűlés. A Völgy sajátossága - már a nevéből fakadóan is -, hogy körbe van zárva dombokkal, hegyekkel, ebből ADÓDÓAN érdemes bekészíteni 2-3 pulóvert, felsőt, még ha otthon elsőre nem is tűnik indokoltnak.
3. Mindenképpen figyelni kell arra, hogy a rend éber őrei tavaly először a Völgy történetében úgy képzelték el a „szolgálunk és védünk” alapvetésüket, hogy azzal szolgálnak és védenek leginkább, ha 30.000 forintra büntetik az akár egy fröccs megivása után bringára pattanó fesztiválozót. Szintén hasonló összegre a rossz helyre parkoló autóst. Ha két falu között valaki felvesz stopposokat pusztán jófejségből, és többen ülnek az autóban, mint a szabály megengedi, akkor a rendőrök nem az emberi oldaláról fogják megítélni ezt az amúgy teljesen veszélytelen és nemes cselekedetEt. Úgyhogy csak óvatosan, és inkább magatokra költsétek a pénzeteket, lehetőség szerint ne adjátok oda az éves büntetési keretüket feltölteni igyekvő szervezetnek.
4. Sátorozni jó! Az nem jó, ha elpilledve egy hosszú nap után ledőlnél, de a pihenést lehetetlenné teszi egy méretes göcsört vesetájékon, esetleg egy termeszvár. Az sem az igazi, ha úgy állítod be a sátrat, hogy a Nap felkeltével magad is felkelsz reggel 7-kor, mert 10 percen belül 40 fokra hevíti bent a hőmérsékletet az amúgy életadó napsugár.
5. A bringánál nincs tökéletesebb közlekedési eszköz a Völgyben. Ha tehetitek hozzátok magatokkal, és ne csak két programhelyszín között használjátok, hanem érdemes ellátogatni egy rövid kirándulás elejéig az idén talán csendesebb és hivatalos program nélkül maradt Völgy-falvakba: Vigántpetendre, Monostorapátira, Öcsre, Pulára. Természetesen legyen első- és hátsólámpa nálatok, NEMCSAK kötelező, de biztonságot is ad.
6. Mi a legszebb dolog egy utazásban? Sokak szerint az, hogy AZ UTAZÓK nem csak megnézik a nevezetességeket, hanem megmártóznak egy közösség életében, rövid időre részévé válnak. Így van ez a Völgyben is. Tapasztalatból mondhatom, hogy élmény beszélgetni a helyiekkel. Nem csak kölcsönadják falujukat annak szépségével együtt nekünk 10 napra, de szeretettel fogadnak is minket.
7. A hegyesdi-tó idén is le van zárva sajnos, nem érdemes kockáztatni egy esetleges büntetést.
8. Hidratáció. A balatonfelvidéki borokról talán nem is kell ajnárteli sorokat írnunk, mert aki egyszer is kóstolta a szürkebarátot, muskotályt vagy rizlinget, egész pontosan tudja miről van szó. Viszont érdemes odafigyelni, hogy néha iktassunk be egy pohár tiszta vizet, vagy szódát két pohár bor közé, mert egyfelől másnap is lesz nap, másfelől igen kínos, ha az ember nem tud beszámolni egy olyan programról, amin amúgy részt vett.
9. Hogy minden aktuális programról értesüljetek, és hogy ne maradjatok le semmi fontosról: böngésszétek csatornáinkat a weben!
+1 Érezzétek jól magatokat
Képernyőre klaviatúrázták: Baum, a Völgy hivatalos tollnoka és PErvin, a Virtuális Völgy gazdája