Márvány Gyuláról és kacsájáról írják az új kapolcsi népmesét. Az egyelőre semmiféle névre nem hallgató fehér tollú, piros csőrű szárnyas jószág egy éve került a családhoz. Azóta megvadította a baromfiudvart és Kapolcsot, szembeszegült Márta Istvánnal, letojta az autóját.

Bárki közelít felé, oldalra fordítja fejét, majd hirtelen mozdulattal szemből támad. Ezért szinte biztos, hogy semmi köze a magyar kacsához.

A tulajdonosai azt terjesztik róla, kínai harci kacsa. Mindenesetre az óriás Szutyi kutyát két csípéssel leterítette. Márvány néha autózni viszi a fehér totyogót. Főleg amikor sok a rendőr a környéken.

A mellette lévő ülésre fészkeli be magát, folyton csak gágog, néha felrepül Márvány fejére, és kiterjeszti fölötte szárnyait. A kapolcsiak olyasmiben reménykednek, hogy az anonym gácsér valamiféle testesebb rokona nemsokára egy nagyobb védőszárnnyal repül a Völgy fölé.

Völgyfutár, 1996. július 13. 3.old. „Háp, ez van.”