A szardíniai szobrász nemcsak a kövek, az emberek nyelvét is érti. San Sperate, a mester szülőfaluja igazi kulturális központtá nőtte ki magát, mióta Pinuccio diákokat fogad a világ minden tájáról, akik tanulhatnak, munkálkodhatnak kedvükre, egy feltétellel – ha egy alkotásukat ott hagyják a faluban. Így a házak oldalát, a kőkerítéseket mindenütt óriás festmények, faragások, domborművek díszítik és természetesen szobrokból sincs hiány. San Sperate talán az egyetlen falu a világon, aminek van művészeti igazgatója. Az igazgató úr idén már másodszor látogatott el a Művészetek Völgyébe, és magával hozta a világon egyedülálló zenélő köveit. A kiállítást Vigántpetenden, a Templomdombon láthatja és szólaltathatja meg a nagyközönség.

– Amikor először jártam itt Márta István körbevezetett és megmutatta a Völgy összes helyszínét. Elmesélte, hogy milyen ez a fesztivál, de akkor még elképzelni sem tudtam, hogy milyen lesz ez a hely tele művészekkel, koncertekkel, kiállításokkal, emberekkel. Ez a fajta „vidék felélesztési program”, amit István csinál, nagyon közel áll hozzám, az elképzeléseimhez, hiszen én szinte ugyanezt csinálom otthon 1968 óta.

Én világéletemben kövekkel foglalkoztam. Tagja vagyok a Művészetért és Természetért Nemzetközi Szövetségnek, amelynek pályázatára kőmagvakat készítettem. A kis köveket ünnepélyesen elvetettük a földben. A társaság tagjai azt kérdezték, milyen műalkotás az, ami a föld alatt van, ami láthatatlan. Azt mondom erre, hogy a szerelem is láthatatlan, mégis érezzük, tudjuk, észrevesszük egy-egy pillantásban, vagy mozdulatban. A földbe vetett kőmagvak olyanok, mint a magzat az anyaméhben. Szardínián sok ilyen kővetemény van szerte a szigeten. A Művészetek Völgye is hasonló ehhez. Márta István kis kultúra-magvakat vetett el itt a környéken, amelyek lassan nőni kezdenek, burjánzanak és végül virágot bontanak.