Hogy indult a pályád Taliándörögdön?

Nagyon jó képességű fiatalokkal találkoztam, fogékonyak, érdeklődőek voltak, úgyhogy elkezdtünk egy ilyen kis klubos mozgalmat. Modern technikával próbáltuk meg felszerelni, ami akkor még nem volt elérhető az otthonokban. Ez volt a mézesmadzag. Azt vettük észre, hogy először csak a számítógépért jöttek be, aztán utána már nem is ez volt a fontos, hanem a közösség maga. Jól sikerülhetett, mert 98-ban felkértek, hogy induljak polgármesternek. 8 éven keresztül az is voltam.

Filmbe illően nem indultál újra.

Ezek nem könnyű döntések, szerettem a polgármesterséget. Nagyon sok olyan ember vett körül a településen, akik fontosak nekem. Magamban sem voltam teljesen biztos, hogy helyes döntést hozok-e, viszont eltökélt voltam, hogy igenis tovább kell lépnem. Rengetegen megkerestek, hozták a kopogtató cédulát, hogy Tibi ugye indulsz?! Aztán biztos, ami biztos elmentem 100 kilométerre arrébb, leálltam egy parkolóba és kivártam azt az időt amíg elkettyent az órán a négy. Négy óra nulla, eldőlt, ettől kezdve új világ van.

Említetted, hogy '87-ben kerültél a Dörögdre, akkoriban kezdett el mozgolódni valami a szomszédvárban, Kapolcson is.

Arra emlékszem, hogy nagyon kíváncsi lettem, mi történik, amikor az első, úgynevezett Művészeti Napokat megpróbálták összehozni Márta Pistáék. Meg kéne nézni, hátha tudok tanulni valamit. Láttam, hogy egy picit meg voltak szorulva, beálltam hát segíteni. Attól kezdve naponta jártam, ahol találtam segíteni valót, ott segítettem. Jól éreztem magamat benne. Nyilván az volt a célom, hogy próbáljam a településemet ilyen irányba segíteni, meg együttműködni azokkal az emberekkel, akik mind hasonlóan működnek mint én, hasonlóan gondolkodnak a világról.

Innen már csak egy lépés volt, hogy Dörögd is bekerüljön a Művészetek Völgye vérkeringésébe?

Pártolt az akkor Fazekas Miklós vezette a polgármesteri hivatal, úgyhogy összefogtunk, rendbe tettük többek közt a Klastromot, és sok-sok mindent. Akkor aztán már mondhattuk Mártának: nézd, István, mi is letettünk valamit az asztalra, gyere nézz körbe, működik ez a történet vagy sem, tudsz-e velünk együttműködni? Tudott. 93-ban jött el a mi időnk, amikor úgy gondoltuk, hogy alkalmasak vagyunk rá, és hát azt gondolom, hogy jó döntés volt.

A Klastrom előtte milyen állapotban volt?

Elhanyagolt volt, feltárás utáni állapotban, föld kupacok és aránylag nagy gaz vette körbe. Igazából nem volt gazdája. A település összefogott és önállóan, majd később táj- és kertépítő egyetemistákkal karöltve rendbe tette, kipucolta. Nem egy idős emberrel találkoztam a településen, aki azt mondta, hogy atyaúristen mi ez a szépség. Addig mintha észre sem vettük volna, hogy ott van. Utána meg nívós produkciók kerültek oda este, gyönyörűen kivilágítva. Valami csoda történt azt gondolom. Egyébként az emberek gondolkodásmódjában is, hiszen a Klastrom XIII. századi templom volt, de nem tudott a török akkora kárt okozni mint a település. A történelem során volt, hogy elhordták a köveket építkezésekre ide-oda, és hála isten már megéltem azt is, amikor a helyiek visszafele hordják azokat, és hogy ha most átépítenek valamit és találnak egy olyan követ ami a Klastromból való, azt már visszahozzák.

Valahogy mindig az események középpontjába keveredtél?

Világ életemben közösségi ember voltam, nem nagyon tudom elképzelni az életemet másként. Azt láttam, hogy ha együtt gondolkodunk, akkor annak sokkal nagyobb értelme van, jobban érezzük magunkat, és jobban ki tudjuk kihasználni a lehetőségeket is. Valahogy mindig megmaradtam az ifjúság vonalán, úgy alakult, hogy folyamatosan figyeltem a helyi közösséget, és segítettem a helyi civil kezdeményeket, tehát nekem generátor szerep is jutott. Büszke vagyok arra, hogy civil gondolkodású polgármester voltam, próbáltam segíteni a civil szervezeteket helyben is működtetni és az egyik alapfeladat volt a közösségépítés. Amikor azt veszed észre, hogy a településeden sorban szűnnek meg a munkahelyek, gazdasági válság közeleg, hogy tudod megtartani az embereket?  Úgy tudod megtartani, ha az ember jó közösségben van és jól érzi magát, mert akkor megpróbálja az utolsó leheletileg megtalálni azt a lehetőséget, hogy helyben maradhasson. Vannak azok a pillanatok is, amikor előre kell menekülni, amikor vállalni kell, hogy iskolát építünk, mikor másutt iskolát zárnak be, máshol művházat zárnak be, mi művelődési házat építünk, máshol utakat nem újítanak fel, mi utakat építünk. Ezzel párhuzamosan mértünk ki telkeket, hogy lehetősége legyen a fiataloknak helyben maradni közben a közösségfejlesztés részeként csináltunk műhelymunkákat, ahol elhitettük a fiatalokkal, hogy lehet itt élni. És igen ottmaradnak, jól érzik magukat, küzdenek egymásért, részt vesznek mindenben. Én azt gondolom, hogy ez az egyetlen helyes út, amit meglehet tenni ilyen helyzetben.

A polgármesterség után vissza az értékteremtő civil létbe?

Számos kis civil szervezet van, amiben segítettem, aztán egy idő után jött az, hogy többre tudnánk jutni és mennyivel izgalmasabb a dolog, ha több településben gondolkodunk együtt. Létrehoztuk a Völgy-Köz-Pont irodát és úgy tűnt, hogy azzal talán el tudunk indítani közös fejlesztési folyamatot és azt gondoltuk, hogy ezzel a 5-6 településsel foglalkoznánk, ami a Művészeti Völgyhöz tartozik. Aztán ahogy elkezdtünk dolgozni, jött a LEADER program, ami vidékfejlesztési forrás, közösségi alapon működik, a helyiek közösen döntenek saját jövőjükről. Ebben hittem világéletemben. Annyira jól sikerült, hogy egyszer csak 60 település közepén kezdtünk ülni az Éltető Balaton- felvidékért Egyesületben, ami hihetetlen kincs. A legnagyobb eredmény, hogy olyan együtt működések alakultak ki a gazdasági, és a nonprofit szférán közt egymásközt oda-vissza, amik szerintem az igazi erőt képviselik és képesek arra hosszútávon, hogy talán még támogatás nélkül is éltessék azt. Kifejezetten arról szól, hogy a helyi értékek lendületet kapjanak. Nagyon büszke vagyok, hogy ezek a civil szervezetek idáig jutottak, és azt gondolom, hogy ez jelenti a település jövőképét valamilyen módon.

Vita tárgya egy idő óta a civil szervezetek meg a politika kapcsolata.

A gyakorlatban azt tapasztaljuk, hogy kézi vezérlésre van állítva a fél ország, ami nekem egyáltalán nem tetszik. A civil szektornál viszont nem így van, mi alulról építjük fel, ami több energia, több idő, de ha felállt, mese nincs az működik. Egyvalamiben biztos vagyok: 30-40 éve hiteles ember vagyok ebben a térségben, nyugodtan kimegyek az utcára bárkinek a szemébe nézek és azt gondolják rólam, hogy a Tibi ezt mondta, akkor valószínű az így is van, és ezt és ezt meg fogja tartani és közben azok a politikusok, akik sok mindent szerettek velünk végrehajtani, már régóta nincsenek, már nem is emlékszünk rájuk. Nekem fontos, hogy jóban legyek az adott időszak politikusaival, megpróbáljam elhitetni azt, amiben halálosan hiszek, hogy kapjunk hozzá segítséget, támogatást, hogy mögénk álljanak. Ha ezt megteszik nagyon megköszönjük, nagyon örülünk, ha nem, akkor küzdünk önerőből, visszük tovább a történetet, de nem fogjuk feladni az elveinket soha.

Végigélted a Völgy negyedszázados történetét, mit adott a régiónak?

Olyan lehetőséget adott, ami nagyon kivételes. Kitörési pont, amivel lehet élni, lehet nem élni, lehet visszaélni. Nekem személy szerint rengeteget adott, emberségben, gondolkodásmódban, kapcsolatrendszerben, jó érzésben. Saját településemnek Taliándörögdnek megadta a lehetőséget arra, hogy részesei lehessünk, hogy felújuljanak az épületeink, műemlékeink és a helyi emberek sajátjuknak érezzék ezeket újra. Megadta a lehetőséget arra, hogy egy új iskolát építsünk. Nekem a Művészetek Völgye és vezetése mindig is komoly partner volt, nagyon-nagyon sok segítséget kaptam azoktól az emberektől, mondhatom Márta Pistát, Pallagi Anikót, Galkó Balázst. Sokat adtak még azok az emberek is, akik nagyon régóta, negyedszázada benne vannak, ők nekem emberileg, lelkileg is nagyon fontosak.

Mi lehet a jövő?

Nekem jó példa a nagyobbik gyermekem, aki a Művészetek Völgyén nőt fel, egyidős vele. Voltak olyan évek, amikor az ember úgy érezte, hogy elfáradt és még egy picit pihenni kéne vagy kiszállni a Völgyből. Rákérdeztem a gyerekemre, hogy mit szólna ahhoz, ha nem lenne Völgy. Rám nézett kerek szemekkel, nem értette a kérdést, mivel ez olyan neki, mint ahogy megszületett, van, reggel felkelünk, elmegyünk a boltba, ebédet eszünk. Egyszerűen nem értette, és akkor rögtön felhívtam Márta Pistát, hogy Pista nagy bajban vagyunk mert ez már nem ilyen egyszerű, hogy gondolunk egyet, hogy van vagy nincs, ez ennél már sokkal jobban túlnőtte magát. A helyi emberek akarnak együttműködni és tudnak is, csak kommunikálni kell velük. Hogy majd később mi lesz, nem tudom, úgy vagyok vele, hogy ez a mai modern világ nekem már furcsa. Velem még nem kellett soha szerződést kötni, ha a becsület szavam adom, vagy kezet fogunk, meg fogom csinálni, ha törik, ha szakad, de a mai világ ez már olyan, hogy minden betűről betűre legyen leírva. Ezt egy picit nehezen viselem, de hát ettől szép a történet, hogy mások vagyunk mindannyian.