2012. július 27.

„A Völgy önmagát alakítja, mi ebben mellékszereplők vagyunk” I.

Márta István saját elmondása szerint legalább napi 40 órányit dolgozik, mi 43 óránál feladtuk a számolást. Vele beszélgettünk a Völgy egyedülálló helyzetéről, lehetőségeiről és hogy mit jelent egy fesztivál, ha nem feltétlen csak a fesztiválozásról szól. A Márta István-interjú első része.

Budapestről Pécsre tetted át a székhelyed, mi lett más?

 

Teljesen megváltozott az életünk, gyakorlatilag Pécsre költöztünk, ott bérlünk a feleségemmel egy kis házacskát. Miután az Új Színház szétverődött, az infrastrukturális háttér, amely bizonyos keretek közt biztosította, hogy problémamentesen tudjuk szervezni a Művészetek Völgyét, megszűnt. Bonyolultabb és nehezebb lett a helyzet. Ráadásul pont az előkészületi fázisban kaptam meg egy olyan csodálatos munkahelyet, ami Közép-Európa egyik legnagyobb kulturális centruma, a Zsolnay Kulturális Negyedről van szó. A szokásos napi harminc óra munkaidőm hirtelen felszökött negyvenre. Ráadásul anyagi gondokról is lehetett olvasni. Készültünk arra, hogy az idén biztos nem tudunk annyi pénzt összekalapozni, mint tavaly, mikor is 190 millió forint állt a rendelkezésünkre. A tervezett költségvetést eleve lecsökkentettük 80 millió forintra. Sajnos a rémálmaim következtek be: az egyetlen pályázaton, amin indulhattunk mindösszesen 10 millió forint NKA-s pénzt nyertünk. Egyértelművé vált, ha nem kapunk valamilyen kormányzati segítséget, akkor nem fog megvalósulni a 22. Művészetek Völgye. Réthelyi úr nem reagált a segélykérésünkre, viszont Balogh Zoltán erőforrás miniszter úr, szinte a hivatalba lépése után 20 millió forintot adott a saját keretéből. Ezzel együtt további 50 millió forintot kell megtermelnünk, hogy ne kelljen végleg bezárni a Völgyet. Nagyon nagy összefogásra van szükség ehhez. Nagyon számítunk a jegybevételből, bérleti díjakból, illetve a szponzori támogatásokból befolyó összegekre.

 

Annyi fesztivál van, eggyel kevesebb, számít ez?

 

Lehet, hogy furán hangzik, de a Völgy fennmaradása nem elsősorban a fesztiválról szól. A legfontosabb, hogy a helyi lakosság és az Önkormányzat számára létszükséglet nyaranta ez a 10 nap. Egy sajátságos evolúciós folyamat része vagyunk, bizonyos fokig a Völgy önmagát formálja, itt nem elsősorban a pénzügyi kereslet és kínálat összefüggésére gondolok, hanem a lelki, kulturális igényekre inkább. A Völgy önjáró, furcsa dolog, egyetlenegy Magyarországi fesztivált nem ismerek ilyet. A Művészetek Völgye tényleg „szervesült” a faluval, beépült a tudatába, szakrális eseménnyé vált. A falvaknak erre szüksége van, akarják és kérik is. Nekünk annyi a dolgunk, hogy próbáljunk ennek megfelelni. De ott van például a Molnár-ház újjáépítése, ami egy EU-s pályázat keretében volt lehetséges, kötelezettségekkel jár. Öt évig fent kell tartanunk az épületet, egy főállású munkatársat kell fizetnünk. Ezt csak úgy tudjuk megtenni, ha a Művészetek Völgye él, és belőle pénzt tudunk generálni erre a célra.

 

Mi lehet a megoldás?

 

140 kilométerre Budapesttől, mindenféle politikai és egyéb érdekektől mentesen próbáljuk csinálni a Völgyet, ez egyfajta szabadságot ad, másrészt egy óriási kötöttséget is a finanszírozásnál. El kell mondjam, hogy Európában mindenütt, az ilyen típusú kulturális, művészeti fesztiválok rászorulnak egyrészt a helyi önkormányzatok, tartományok, másrészt az állami támogatásokra. Nálunk az önkormányzati rész hiányzik, hisz nekik nincs pénzük. Ha megvan a 30-40 százalékos állami hozzájárulás, akkor lehet megcsinálni tisztességesen a rendezést. A falvakban megvan a politikai és társadalmi akarat, én úgy érzem a mindenkori kormányzatban is, csak valahogy ez néha elcsúszik.

Szerző: 
Nuszbaum Tibor
Kategória: 
Sztori
Történetem ideje: 
2012. július 27.
Művészetek Völgye a Youtubeon Művészetek Völgye mobil alkalmazás Művészetek Völgye jegyvásárlás

További történetek

2013. augusztus 01.
2013. augusztus 02.
2014. július 26.

Oldalak